Képek nem nagyon vannak, élmények annál inkább.
Egy megkésett bejegyzés a Dalfesztiválról, ígérem, nem lesz több.
Május 21.-én volt a második elődöntő; délután még az egyetemen ültem, kevés lelkesedéssel görnyedtem az adott lecke fölött, talán éppen az írást gyakoroltam, és feltűnt, hogy van egy nem fogadott hívásom. Nagy nehezen elértem lakótársamat, és lezajlott a következő beszélgetés:
- Hol leszel ma este?
- Otthon, gondolom, nézem az Eurovíziót.
- Nem, nem leszel. - Éreztem a hangján, hogy nevethetnékje van.
- De.
- Nem, mert ma van a szülinapod.
- Mi? Nem is ma van.
- Dehogynem, ma van, mert jössz a Stadhalléba.
Először hitetlenkedtem, aztán nem tudtam nyugton maradni, és majdnem körbeugráltam az asztalt. A délutáni nyelvi labor elfelejtődött, összepakoltam, és hazamentem készülődni.
(Aztán a következő héten kiderült, hogy csiripeltek a kismadarak, hogy ott voltam az intézetben, csak nem mentem be órára, mire zavartan magyaráztam, hogy izé, jegyet kaptam a vízióra és mennem kellett készülődni. A tanár azt mondta, hogy persze, érthető, hogy ez fontosabb, mint az ő órája, nekem pedig rémes bűntudatom volt, mert ő a kedvenc nyelvtanárom a sinológiáról.)
A Stadhallénál hatalmas tömeg volt, ahogy az épület felé közeledtél, egyre sűrűsödött. A bejáratnál olyan ellenőrzés, akár a reptéren, italt nem lehet bevinni, de legalább most volt hova rakni a cuccot. A világ minden tájáról összecsődültek a rajongók, az nagyon megmarad, hogy sok svéden kék-sárga plüss vikingsityak volt, mások a ruháikkal mutatták, kiknek szurkolnak, esetenként be is öltöztek egy-egy korábbi előadónak. Zászlók mindenütt, és én még akkor sem hittem el, hogy ott vagyok.
A jobb oldali tribünre szólt a jegyünk, menet közben a kezünkbe nyomtak egy-egy zászlócskát. Amint leültünk, lakótársam lecsekkolta a programfüzetben, kik lesznek az aznapi előadók.
Meglepett, hogy a színpad élőben olyan kicsinek tűnik; már elfelejtettem a lakótársam suttogva elhadart számait a méreteket illetően. Három kamerának a mozgását tudtam követni, de annál sokkal több volt. Egy futott lent, az álló vendégek között, egy fönt, és egyet kézzel kezeltek, két operatőr vette egészen közelről az előadókat, ha úgy adódott. Ha tűz volt a színpadon, azt fönt is lehetett érezni, pedig nem voltunk annyira közel.
Az kicsit csalódás volt, hogy a szünet, amikor a közönség szavazott, kihasználatlanul maradt, lehetett volna közben valami program, hogy lekössék a népeket. A műsorvezetők sem annyira nyerték el a tetszésemet, egyedül Conchita próbálkozott a Green Roomban.
"I've kissed the girl... for the first time I guess."
Előttünk egy azeri csapat ült, amikor ők jöttek, felpattantak a férfiak, vadul lengették a zászlókat egészen az első akkordokig. Gondolkoztam rajta, hogy megkopogtatom valamelyik vállát, hogy légyszi üljetek le, mert mi is szeretnénk látni, de végül nem volt rá szükség. Az izraeliek hatalmas partit csaptak, a lett dalban valami nagyon megfogott (eléggé Björköt idézte), az izlandi lány édes volt a sarki fényekkel, de semmi több, a lengyel dal pedig belefulladt a giccsbe.
Kifelé jövet, amikor sorban álltunk a cuccainkért, hallottam, hogy két férfi mögöttünk finnül beszél. Összeszedtem minden bátorságom, és tanórán kívül először szólaltam meg ezen a nyelven.
Én: Finnek vagyok?
Ők (zavartan pislogva): Nem gondoltuk volna, hogy valaki ért minket.
Én: Ja, a magyarok is ezt szokták gondolni. Tanulok finnül.
Ők: Tök jó, tök jó.
Aztán pattogtam lakótársamnak: Képzeld, képzeld, ez volt az első alkalom, hogy finnül beszéltem tanórán kívül!
Lakótársam: Tényleg? Nem tudtam eldönteni, hogy ez most magyar vagy finn.
Szóval vigyorogtam, mint a a tejbe tök és nagyon elégedett voltam magammal.
Összességében nagyon örülök, hogy eljutottam végre az Eurovízióra, de azért örültem, hogy döntőt tévén keresztül néztem, ott azért jobban kijön a színpadkép.
Sógorék nagyon csalódottak voltak, hogy nulla ponttal zártak; meg tudom érteni őket, ők azért bőven középmezőny voltak. Amikor hazajött lakótársam (aznap is ott önkénteskedett, aztán összeültek a kollégákkal), azt mesélte, hogy egy időre el is ment a kedve az egésztől. Ez azért gonosz volt, Európa, de legalább nem voltak egyedül, hiszen Németország is nulla pontot kapott. Szegény osztrák kommentátor már majdnem sírt, amikor a pontokat osztották.
 |
| igen, ezt a gifet muszáj volt berakni |
És amikor egész Európa és Ausztrália (jó reggel, Ausztrália, jó éjt, Európa!) szívrohamot kapott:
Örültem a svéd győzelemnek, habár nem ők voltak a kedvencek; a dánok kiestek az első elődöntőben, az észtek és a belgák szép helyen végeztek, a román dalon meg ott pityeregtem. Míg mindenki a svéd-orosz párharcra koncentrált, a tabella alján ott volt Franciaország és az Egyesült Királyság időnként fel-felcserélve a helyüket:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése