2016. július 7., csütörtök

MENEN SUOMEEN~

Januárban megpályáztam egy nyelvtanfolyamot Ouluban, és meg is kaptam a helyet, szóval július nyolcadikától egészen a hónap végéig Finnországban leszek. :3 Egy álom vált valóra számomra, aki ismer, az tudja, hogy már évek óta vágyam eljutni a messzi északra. A mostani félévem csak a finnről szólt, és nagyon izgatott vagyok, hogy végre kipróbálhatom a tudásomat anyanyelvi környezetben. Bejegyzések érkeznek majd előbb vagy utóbb (inkább utóbb, főleg hogy az osztrák dolgokkal is el vagyok csúszva), természetesen rengeteget fogok fotózni, addig is:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése