2017. július 22., szombat

Helsinki

Kicsit lemaradva ugyan, de szeretném jelezni, hogy megérkeztem Finnországba, és minden rendben, Helsinkit ráadásul a legszebb időben tudtam megnézni.
Hangulatzene: Jean Sibelius - Finlandia

Senaatintori a katedrálissal és II. Sándor orosz cár szobrával
Vasárnap, tizenegy után valamivel érkeztem meg Helsinkibe - verőfényes napsütés, mindenkivel bűvöltem az időjárást, hogy szép legyen, amikor várost nézek, és nagyon nagy szerencsém volt, volt úgy húsz fok. És itt valahogy jobban veri az ember szemét a nap fénye, nem csoda, hogy mindenki napszemüveget visel. 
A reptéren már várt rám egy kínai barátom, akit az oului kurzusról ismerek, és mivel egy nappal előbb jöttem, mint ahogy Jyväskyläbe kellett érnem, nála aludtam aznap este. Nagyon jó volt viszont látni, és így nem is kellett egyedül kerengnem Helsinkiben (rettenetesen tájékozódom), mert ő már minden látványosságot és jó helyet ismer a városban. Ráadásul közben remekül szórakoztunk és rengeteget beszélgettünk. 
Miután leraktuk a cuccom nála, és odaadtam az ajándékot is, ami szerencsére épségben megérkezett (szép is lett volna, ha a pálinka befolyik a ruháim közé...), bementünk a központba. 

Nagy álmom volt megnézni Helsinkit; tavaly sajnos nem volt rá lehetőségem, mivel a reptéren volt öt órám, hajnalban, és anyu így is ideges volt amiatt, hogy először járok Finnországban, nehogy elvesszek (aztán a többiek vesztek el). Szóval most nyugodtabb volt, hogy valaki kezdettől fogva ott lesz, és ismeri is a várost. ^^
A ficekhez végzett kutatómunkának köszönhetően úgy köszöntött a város, mint egy régi ismerőst, és egészen otthon éreztem magam, ami elég különös, de jó érzés volt. 



Rautatieasema, avagy a vonatállomás

Nagyon tetszett Helsinkiben, hogy gyakorlatilag gyalog be tudod járni az egész várost, mert a látványosságok túlnyomó többsége egy helyen van. Sokan mondták nekem, hogy nem túl izgalmas, de nekem pont az tetszik benne, hogy fővároshoz képest nem túlságosan nagy, egyszerű és nem túlzsúfolt. Rendben, rengeteg turista volt, és egy ponton több svédet hallottam, mint finnt. 


Mindenhol villamosok

Senaatintori

Senaatintori felülről





Mikael Agricola a finn irodalmi nyelv megteremtője


Ez egy olyan kép, amit eredetileg nem is akartam feltölteni, mert túlságosan ki van égve, aztán végül ez tetszett mindenkinek a legjobban. Végül is itt látszik, mennyire szép idő volt. 

A kikötőbe érve





Történelem mindenhol, megint a nagyhercegség korából, amikor Finnország autonóm része volt az Orosz Birodalomnak. 





Az Uspenski székesegyház, az Észak-Európa oroszországi részén kívüli legnagyobb ortodox templom.





A barátom: mit együnk?
Én: nem tudom? Van, amit ajánlasz?
Ő: még sosem ettem itt.
Én: öööö... *csend két percig, míg kibogarászom a feliratokat* Ki akarok próbálni valami helyi dolgot, de nem szeretem a halat.
Nos, tíz perccel később lazaclevest (lohikeitto) vettem. És finom volt. 

Vanha kauppahalli a kikötőben
Ezután a Suomenlinna erődítményhez hajóztunk ki, de arról szeretnék külön bejegyzést csinálni, mivel annyira tetszett, és rengeteg képet csináltam ott is. 




... és Finnország himnusza svédül, mert Runeberg svédül írt
Johan Ludvig Runeberg, finn költő



Eino Leino, finn költő

Susie rajongó üzemmódban, Elias Lönnrot, a Kalevala összeállítójának a szobrával.

Sibelius monumentti




A Sibelius monumenttihez már tömegközlekedéssel mentünk, mivel az kicsit kijjebb van többi látványossághoz képest. Ott végre megvehettem a várva várt salmiakki fagyimat (tipp: ne Finnországban fagyifüggjetek, 3 euró egy gombóc, és nekünk délieknek amúgy sem sokszor van elég meleg hozzá), amit a parkban, az emlékmű melletti sziklákon ücsörögve, élvezve a finn nyarat ettünk meg. Aztán még ültünk egy ideig, míg ez a csapat lúd kitotyogott a kikötőből a parkba, és ennél sokkal többen voltak, mint ami a képen van, legalább hetvenet számoltam (utána pedig feladtam). Akkor már olyan fáradtak voltunk, hogy azon merengtünk, vajon meg fognak-e enni minket, ha nem adunk nekik kaját, és a vendéglátóm a királyuk akart lenni (már amikor éppen nem a levegőt kapkodtuk a nevetéstől). Nem fogadták el.

Metróztam is! Amúgy ezek ilyen irányjelzőszerűségek voltak, mert különböző városokat írtak rájuk, nagyon tetszett.

Temppeliaukion kirkko; hangulatra nekem talán ez tetszett a három templom közül a legjobban, ahol jártam. 


Másnap már esős volt, így végül csak a Temppeliaukion kirkkót néztük meg, és el kellett mennünk könyvesboltba, hogy szerezzek egy Harry Pottert finnül. Meg egy naplófüzetet, mert amit pont erre az alkalomra vettem, azt sikeresen otthon felejtettem. Kapkodós pakoló vagyok, míg mások heteken át készülnek egy-egy utazásra, és szépen rendezetten szedik össze a holmijukat, addig én az utolsó órákban dobálok össze mindent. Teljesen függetlenül attól, hogy csak pár napra vagy három hétre utazok el.

A svéd színház

Azt hittétek, csak egyetlen kalevalás képem lesz? Nem, Väinämöinennel is kellett. 

Az esőben nem nagyon tudtunk mit csinálni, így végül egy indiai étteremben ettünk, aztán pedig amúgy is el kellett válnunk, mert a vendéglátóm ment dolgozni, nekem pedig el kellett érnem a buszomat Jyväskyläbe úgy, hogy a napi jegyem még érvényes legyen a metróban. Ahol nem nagyon tudsz eltévedni (tudom, nekem azért sikerülne, ha nem egy megállót kéne mennem, miután a barátom ötször elmondta, hol szálljak le), mivel csak egy vonal van. 
Egyébként nagyon nem aludtam utazás előtt; hajnali fél háromkor indultunk a reptérre (túl korán, aztán még másfél órát vártunk, mire volt a becsekkolás), én pedig hajnali egykor feküdtem le. Most már tudom, hogy ilyenkor inkább virrasztok, mert egy óra alvás után rettenetesen morcos vagyok. Az autóban is szunyókáltam valamennyit, majd a gépen is. Ahol azt hittem, hogy jaj, majd ott is gyakorlom már a finnt, erre nem körülültek a svédek? A svédtudásom kimerül abban, hogy igen-nem, szeretlek és nem beszélek svédül. És amúgy két napig kb fejfájás-csillapítón éltem. 

A Suomenlinnáról is lesz valamikor bejegyzés, addig is üdv Jyväskyläből, ma még el kell szaladnom a boltba, hogy ne haljak éhen hétfőig. :D 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése