2015. április 5., vasárnap

Szép, havas április eleje

... legalábbis az Alpokban.

Hétfő-kedden Innsbruckban voltam barátnőméknél; Tirol a szokásos jó idővel üdvözölt, a Niklas orkán szerencsére elkerült minket, és életemben először benéztem Svájcba.



Hétvégén megállapítottam, hogy hétköznap éjszaka nem jár a metró; szerencsére nem kellett kigyalogolnom a Westbahnhofra, mert mázlim volt, és éppen öt előtt ment az első járat.
Az idővel viszonylag szerencsém volt, csak szemerkélt, amikor megérkeztem Innsbruckba. A vonatúton nagyjából semmit sem láttam az esőtől - valahogy mindig így járok. Mondtam is barátnőmnek, hogy ez csak azért van, mert én jöttem.
És a fülem nem pattogott a vonaton! Azért csak meglátszik a két és fél hónap Tirolban eltöltött idő, a napi háromszáz méter ingázás, a fülem csak akkor jelzett némi magasságkülönbséget, amikor kiértünk Bécsből.

a hegyek úgy tettek hétfőn, mintha ott se lennének
Triumphpforte; már ennek a tövébe is bevették magukat a kéregetők, valaki nagyon jól keres rajtuk
pillanatnyi tisztább idő
egy virágos bolt előtt
Ismét rájöttem, mennyit lehet csalni a beállítással; ha rákerestek neten Innsbruckra, akkor kiadja felülről fotózva a Maria Theresien Straßét, a főutcát, ami úgy nagynak és szélesnek tűnik. A valóságban kb akkora, mint a Kárász utca. Bécs széles, nagy tereihez szokva nekem kicsit szűk, a várost pedig hegyek veszik körül, ami nálam kissé klausztrofóbiás érzést vált ki, hiába imádom az Alpokat. Persze ez azért is lehet, mert még mindig bennem vannak a nyári negatív élmények, és ez is megszokás kérdése. 

Maria Theresien Straße
jé, hegyek


cégérek; a McDonald's azért befigyel

Bementünk nézelődni a Swarovski üzletbe is; nagyon szép volt, bár az én ízlésemnek sok a csillogás. A prímet a kristályokkal kirakott evőpálcika vitte, én biztos nem ennék vele. 

hopp egy sárkány, miatta még egyszer visszamentem, mert az összes keleti turista őt fotózta
azért a légy sem volt rossz
ez itt egy lámpa - ki kéri otthonra?

Innsbruck építészeti szempontból izgalmas, építészek jöttek és mentek, ami változatos városképet eredményez - barátnőm mesélte, hogy az építésztanulókat elrettentő példaként ide hozzák, hogy ilyet ne csináljanak. Kicsi és nagy, régi és új egymás mellett-fölött, de ez a a városhoz már hozzátartozik, ez Innsbruck. Az óváros kicsi és csinos, sajnos már megint nem sikerült normális képeket csinálnom róla az időjárásnak köszönhetően, mert már a kameralencse is csupa víz volt a végén.

az Inn partján - a látszat ellenére nem volt ennyire meleg

Morcos volt az eladó, de fotóztam húsvéti tojásokat:


Másnap azért szebb idő volt, szóval itt vannak Innsbruck hegyei: 


úton a Hauptbahnhofra

kilátás barátnőméktől

tíz percen keresztül azt figyeltem, ahogy a hegytetőn fújja a havat a szél

Szerda reggel jöttem haza; bizonyára otthon is benne volt a hírekben, milyen pusztítást végzett a Niklas orkán az északi szomszédnál, a német részen, Kufstein után nem sokkal leszaggatta a felsővezetékeket, és kilométereken át úgy hozták a vonatot. Valamint az április elsejét sem úsztam meg hó nélkül, kora reggel Innsbruckban valami megállapíthatatlan halmazállapotú vacak esett, Kufsteintól Salzburgig havazott, a linzi pályaudvaron előbújt a nap, St. Pöltennél megint havazott, Bécsben pedig jeget kaptam a nyakamba. 





Svájcról fogok írni egy külön bejegyzést, mert töménytelen képet csináltam a vonatból (jobb minőségűeket, mint ez a három). 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése